Schaff Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar orvos, patológus, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetének volt igazgatója, a Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet (PIBOI) professor emeritusa
Dr. Schaff Zsuzsa itthon és a világ számos helyén elismert patológus volt, a daganatkeltő vírusok és ezek sejtekre gyakorolt hatása terén folytatott kutatásainak, valamint a hepatitis B- és hepatitis C-vírus daganatkeltő hatásának kutatásában elért kimagasló tudományos eredményeinek köszönhetően. Kiemelkedő szerepe volt a hepatitis C-vírus azonosításában. Munkásságának köszönhetően a nemzetközi szakirodalomban a májtranszplantáció patológiai vizsgálataiban, a májrákokra vonatkozó patológiai megállapításai a kézikönyvekben alapirodalomként szerepel.
Életének és munkásságának több, mint hat évtizede, egyetlen intézményhez, a Semmelweis Egyetemhez kötődött. Fáradhatatlan munkabírással és lelkesedéssel dolgozott tovább a betegekért, kollégáiért és a gyógyításért.
Irányítása alatt patológusok és kutatók generációi nőttek fel és kapták tőle a szakmájukon kívül, az orvosi és az emberi viselkedés mintáját. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern patológiai módszerek magyarországi bevezetésében, az elektronmikroszkópiától kezdve az immunhisztokémián át a molekuláris patológiáig. Munkássága során mindig a betegek és a szakmai közösség szolgálatát tartotta szem előtt.
Széleskörű szakmai figyelme és elismertségének eredményeként Onkológiai és Sugárterápiás, valamint a Patológiai Szakmai Kollégium elnöki tisztségeit töltötte be. Részt vett a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium munkájában is, kivívva onkológusok, a gasztroenterológusok, a patológusok, és a hepatológusok magas szintű elismeréseit. Professzor asszonyt Krompecher-emlékéremmel, Baló József-emlékéremmel, Hetényi Géza-emlékéremmel, Telegdy László-életműdíjjal ismerték el. Operatív, megoldó, konfliktusokat is vállaló ember volt, akinek semmit sem adtak ingyen, mindenért megdolgozott, megszenvedett.
Schaff Zsuzsa Orvos volt. Higgadtsága, nyugodtsága, szakmaszeretete példa volt számunkra. Akadémiai székfoglalója hihetetlen korrektséggel és egyszerűséggel ismertette azt a széleskörű és magas szintű munkásságát, aminek segítségével mindenki számára érthetővé és átláthatóvá váltak a bonyolult folyatok, a témában kevésbé járatos orvosoknak és a hétköznapi embereknek egyaránt.
Résztvevőként és támogatóként segítette a MOTESZ munkáját. Véleménye irányt mutatott és helyre tett olyan dolgokat is, amelyek e nélkül megoldatlanok maradtak volna. Segítőkészsége, közvetlensége, kollegialitása mindenkit segített, de nem tűrte a felszínességet, az ürességet. Mindig rendelkezésre állt, sosem volt elutasító és türelmetlen. A MOTESZ tanácsadó testületének tagságát első szóra vállalta és minden megkeresésre reagált, segített, véleményt mondott.
Aki ismerte, aki tanítványa volt tovább viszi professzor asszonyból mindazt, ami a szakma, a tudomány az emberiesség számára épülést hozhat, irányt mutathat.
A MOTESZ Elnöksége nevében
Prof. Dr. Balogh Sándor
MOTESZ Tanácsadó Testület
elnöke