Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Nógrádi Tóth Erzsébet

Medicina Fórum

Minden korábbinál kevesebb a csecsemőhalandóság hazánkban

A valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintre csökkent a  csecsemőhalandóság tavaly Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 7, a 2013-as eredményekhez viszonyítva pedig 25 százalékos javulást jelent.

Elsősorban a szakemberek munkájának, a jól szervezett szakmai programoknak és az orvosi műszerpark folyamatos fejlesztésének köszönhető a siker. A javuló eredmények megőrzésének egyik alapfeltétele az egész gyermekkoron átívelő gondozás, követés biztosítása – mondta Dr. Szabó Attila, a hazai legnagyobb szülészeti, valamint kora- és újszülött intenzív ellátást biztosító Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnökhelyettese a témában tartott sajtótájékoztatón, amelyről a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság tájékoztatta a Medicina Fórum munkatársát.

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója  kiemelt célnak nevezte a műszerpark korszerűsítésének folytatását. Egyúttal jelezte, hogy a Semmelweis Egyetem örömmel venne részt egy kora- és újszülöttek számára szolgáló úgynevezett szervpótló centrum kiépítésében, amellyel elsősorban a koraszülöttek vesepótló terápiájára és a hagyományos módszerekkel nem lélegeztethető gyermekek kezelésére lenne lehetőség. Dr. Szabó Attila szerint a csecsemőhalálozás csökkenése jelentős részben a szakemberek felkészültségének és munkájának köszönhető. A Klinikai Központ elnökhelyettese az elsődleges célok között említette a magas színvonalú képzés megőrzését, és a folyamatos fejlődés biztosítását az orvosképzést végző egyetemeken.

Az egészségvédelem leghatásosabb és leginkább költséghatékony módszere a minél korábbi életkorban történő betegség-megelőzés – mondta Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője. A Magyar Perinatológiai Társaság, valamint az Egészségügyi Szakmai Kollégium Neonatológiai Tagozatának elnöke közölte: 2013 és 2016 között több mint 5 milliárd forintot költöttek orvosi műszerekre országszerte, ennek is köszönhető, hogy 5,1 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent a hazai csecsemőhalandóság. Dr. Szabó Miklós elsősorban az újszülöttek egészségével kapcsolatos adatgyűjtés fejlesztését, a család- és újszülött barát szülés és kórházi ellátás kiterjesztését, a legsúlyosabb állapotú újszülöttek és koraszülöttek jelenleginél centralizáltabb kórházi ellátásának megszervezését tartja fontosnak a további javulás érdekében.  

Dr. Kovács Tamás, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkára komoly eredménynek nevezte a 4 ezrelék alatti csecsemőhalálozást. Mint mondja, büszkeséggel tölti el a társaságot, hogy a hazai gyermekorvoslás világszínvonalú teljesítményekre képes. Hozzátette, a csecsemőhalálozás az egészségügyi ellátás színvonala mellett az adott ország általános civilizációs fejlettségére is utal. Dr. Kovács Tamás köszönetét fejezte ki valamennyi, a munkában részt vevő szakembernek, és hangsúlyozta: a javuló eredmények megtartásához további kitartó munkára van szükség, amelynek központi eleme a koraszülések számának csökkentése, a koraszülöttek életkilátásainak és életminőségének további javítása, valamint a szoptatás támogatása és az anyatejjel táplált csecsemők számának növelése.