Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége


Tisztelt Szövetségi Tanács!

Csaknem napra pontosan egy éve kerültem abba megtisztelő pozícióba, hogy a MOTESZ elnöke lehetek, és ezt az alkalmat, egyben arra is szeretném megragadni, hogy visszatekintsek MOTESZ-es múltamra.

A Szövetség munkájában 2003-tól veszek részt, kezdetben a Képzési és Tudományos Bizottságban, később, 2005-től az Elnökségben tagként, majd alelnökként. Végül 2008 decemberében leendő elnökké választott a MOTESZ Szövetségi Tanácsa. Ezekbenaz években Sótonyi Péter professzor úr, Vécsei László professzor úr, Kiss István professzor úr látták el az elnöki tisztséget, valamennyiük munkája személyes példaként szolgált számomra. Sótonyi professzor úr bölcsessége, a MOTESZ munkájára való rálátása tiszteletet parancsolt, Vécsei professzor úr, gyakorló klinikus és kiváló kutató, akinek precizitását csodáltam, Kiss professzor úr pedig óriási lendületet vitt a Szövetség munkájába. Sokoldalúsága, rendkívüli aktivitása számos sikert és pozitív eredményt hozott a MOTESZ számára, ezt a munkát feltétlenül folytatni kell. Ugyanakkor tény, hogy a MOTESZ lehetőségei 2011-ben jelentősen beszűkültek. Eddig nem tapasztalt mértékű anyagi nehézségekkel küzdünk, amelyet részben a struktúra átalakításával, részben új lehetőségek keresésével igyekeztünk kompenzálni. Erről a beszámolóban bővebben olvashatnak. A nehéz helyzetben a szorosabb összefogás elengedhetetlen, ezért az Elnökség tagjai a Tanácsadó Testület tagjaival egyetemben felveszik a kapcsolatot a tagtársaságok vezetőivel és közvetlenül tájékoztatnak és tájékozódnak a társasági, ill. szövetségi témákról, a megoldandó feladatokról, az együttműködés területeiről, lehetőségeiről. Ez a munka az év vége felé indult meg, folyamatosan dolgozunk a megvalósításán.

Sikeresnek ítélhetjük ez évi mindkét Szövetségi Tanácsülésünket, az elsőt azért, mert Dr. Szócska államtitkár úr itt egy konstruktív, nyílt fórumon győződhetett meg arról, hogy az orvosszakmai társaságok az egészségügyi ellátórendszer átalakításának folyamatában nem obstruktív módon, hanem jobbító szándékkal szeretnének részt venni. A második – novemberi – ülés idejére az egészségügyben lezajlott, ill. a Semmelweis Tervben megfogalmazott változások tagtársaságaink részéről fokozott információ igényt indukáltak, ezért az Elnökség úgy határozott, hogy a társaságok véleményét kéri az állam és a szakma viszonya, a humánerőforrás krízis és az egészségügyi ellátórendszer változása kérdéseiről, a napjainkban végbemenő folyamatokról. Az ülésen elhangzottak feldolgozása megtörtént, eredményéről az évzáró ülésen tájékozódhatnak a résztvevők.

A visszatekintésen túl meg kell fogalmaznunk rövid távú célkitűzéseinket. 2012-től új civil törvény lép hatályba, valamennyi társadalmi szervezet számára – mindössze hat hónapi türelmi idővel - kötelezettségként határozva meg az újbóli bírósági nyilvántartásba vételt. Ezért bizonyára számos tagegyesületünknek lesz szüksége arra, hogy tájékoztatást, segítséget kapjon a Szövetség hivatalától a feladat teljesítéséhez. Az egészségügyi ellátórendszer tulajdonosváltásával kapcsolatban keletkező tapasztalatokra is szeretnénk fókuszálni. Nyitottak vagyunk arra, hogy fórumok, konferenciák, munkamegbeszélések keretében való tapasztalatcserével segítsük elő, hogy ezek a folyamatok a lehető legkevesebb érdeksérelemmel, zökkenőmentesen valósuljanak meg.

Bízom abban, hogy tagegyesületeink a következő – az elmúltnál cseppet sem könnyebbnek ígérkező – évben is úgy ítélik meg, hogy az összefogás fontos, a szövetséghez tartozás, a közösen képviselt ügyek, a tapasztalatok cseréje, a rendelkezésre álló információk közkinccsé tétele olyan eszköz lehet a társasági munkában, amely a benne dolgozókat segíti a jelenleg még egyre sokasodni látszó mindennapi gondok megoldásában, az akadályok leküzdésében.

Kívánok Valamennyiüknek a jövő esztendőre is hitet és kitartást, sok erőt, egészséget, bizalmat és megbecsülést munkájuk iránt.

Év vége közeledvén pedig Önöknek és Családjuknak nagyon kellemes, békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres, reményeiket és céljaikat teljesítő új esztendőt.

 

Prof. Dr. Ertl Tibor

a MOTESZ elnöke

Budapest, 2011. december 6.

 

Tisztelt Szövetségi Tanács!

A 2011-es esztendő elteltével ismét számot adunk a Szövetség, ezen belül a testületek, bizottságok, a hivatal tevékenységéről, munkájáról. Amint azt valamennyien tudják, hiszen erről tagtársaságaink tájékoztatást kaptak, a szövetség ez évben költségvetési támogatásban nem részesült, ezért szakmai feladataink közül elsősorban azokat tudtuk teljesíteni, amelyek jelentősebb anyagi kötelezettségekkel nem jártak.

Amikor – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – költségvetési támogatási kérelmünket eljuttattuk az egészségügyért felelős államtitkárhoz, és személyes találkozó keretében adtunk tájékoztatást céljainkról, feladatainkról, támogatást nem, útravalóul javaslatot viszont kaptunk, nevezetesen, hogy a MOTESZ élje túl a 2011-es évet.

Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a minden eddiginél nehezebb gazdasági feltételek közepette, nemkülönben azon kötelezettségek és terhek miatt, amelyeket az egészségügyi ágazat – ma már látható, hogy erején felül – viselni kénytelen, nem sok eséllyel számíthatunk a költségvetési támogatásra. Úgy gondoltuk azonban, hogy a szakmai, tudományos társaságoknak és az őket képviselő Szövetségnek van olyan szerepük és jelentőségük, feladatrendszerük és szakmai súlyuk a magyar egészségügy területén működő szervezetek között, amelyek miatt a kormányzat, az egészségügyi szaktárca támogatásra érdemesnek tekinthet egyes tevékenységeket. Így például a Szövetség több évtizedes nemzetközi kapcsolatai, a magyar orvosok európai és világszervezetekben való képviselete, amely méltó a megőrzésre és fejlesztésre, a Szövetségen túlmutató jelentőségű és támogatásra érdemes feladat.

Nos, az a körülmény és tény, hogy itt, ma ez a beszámoló elhangozhat, azt jelenti, hogy a célt megvalósítottuk - igaz, hogy számtalan megszorítás, drasztikus takarékossági intézkedések árán - a túlélés ugyan sikerült, de egyetlen percre sem feledhetjük azt, hogy a következő év gazdasági kilátásai sokkal rosszabbak, mint azt az év kezdetén gondoltuk.

Mindezek közepette a Szövetség működött és dolgozott 2011-ben. Munkánk részleteiben:

 

Szakmai tevékenység

Szakmai kollégiumi tanácsok létrehozása

Szakmai munkánk legjelentősebb eseménye az új jogszabály, a 12/2011. (III.30.) NEFMI rendelet alapján szervezendő szakmai kollégiumi rendszer létrehozásában való részvétel volt. Az államtitkár felkérését 2011. április 4-én vettük kézhez, amelyben Államtitkár Úr április 26-i időpontra kérte a kollégiumi tanácsok javasolt névsorát.

Szóbeli információk alapján már április 1-jén megkezdtük a szervező munkát, a feladat koordinálására létrehozott bizottság ekkor jött létre és megtárgyalta, elfogadta azt a feladatsort, eljárási rendet, amelyet a végrehajtás, teljesítés érdekében el kellett látni, ezt az államtitkárság illetékes vezetője is jóváhagyta.

 

Az új rendszer mindenki előtt ismert, új rendelet készült, amely alapján 60 szakterület 3-3 fős tagozata alkotja a szakmai kollégiumot, és minden szakterülethez tartozik egy 5-10-15 fős létszámú tanács, amelynek létrehozatalára a MOTESZ kapott megbízást.

Ezúttal nem választással jöttek létre a kollégiumok, mégis közel azonos procedúrát kellett megszervezni és teljesíteni a végeredmény érdekében. Így fel kellett derítenünk azokat a szakmai társaságokat, elérhetőségüket, amelyek nem MOTESZ-tagok, majd a kompetencia megjelölésére kiküldtük minden szervezetnek a felkéréseket. Az anyag feldolgozása után összeállítottuk az egyeztető megbeszélések menetrendjét, majd – az elkészített forgatókönyv alapján - lebonyolítottuk ezeket a tanácskozásokat. Az egyeztető megbeszélések eredményeként megszülettek azok az arányok, amelyek szerint a szakmailag érintett társaságok delegálhattak a kollégiumi tanácsokba. A következő lépésben a megegyezett arányok figyelembevételével kértük meg a delegáltak listáját. Néhány esetben több fordulóra is szükség volt ahhoz, hogy a kollégiumi tanácsok létrehozatala konszenzus alapján megtörténjen, néhány esetben pedig az államtitkár döntése tisztázta a delegálás körül kialakult értelmezési differenciákat.

Összességében elmondhatjuk, hogy a szűk egy hónap alatt teljesített megfeszített szervező munka sikeres volt, a kollégiumi tanácsok létrejöttek, Szövetségünk tevékenységéről elismerően szólt Államtitkár Úr is.

E beszámoló keretei között is szeretnénk köszönetet mondani az Elnökség, a Tanácsadó testület, valamint Szakmai Bizottságaink azon tagjainak, akik az egyeztető megbeszélések nem mindig népszerű levezető elnöki tisztét vállalták és lefolytatták a megbeszéléseket, esetenként még a megbeszéléseken túl is vállalták a mediátori szerepet a nézetkülönbségek feloldása érdekében.

Jogszabálytervezetek véleményezése

Szakmai bizottságaink közül a szakmapolitikai és finanszírozási bizottság, valamint a képzési és tudományos bizottság munkájának eredményeként rendszeresen véleményeztük az Egészségügyi Államtitkárság által megküldött jogszabálytervezeteket.

 

Testületi ülések

Testületi üléseinket a munkatervnek megfelelően megtartottuk, kiemelkedő volt a júniusi Szövetségi Tanácsülésünk, amelyen Szócska államtitkár úr tájékoztatta a résztvevőket a Semmelweis Terv végrehajtásának lehetőségeiről, és pozitívan fogadta mindazokat a javaslatokat, véleményeket, észrevételeket, kérdéseket amelyek előadásával kapcsolatban elhangoztak.

Ott és akkor Államtitkár Úr úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélésnek folytatása következhet, erre vonatkozóan részéről konkrét igény nem merült fel, s a november elején megtartott szövetségi tanácsülésen pedig – úgy gondoltuk, hasznosabb lesz, ha a tagok először egymás között beszélik meg mindazokat a problémákat, az egészségügy katasztrofális helyzetéből való kimenekülés lehetséges lépéseit, a jelen helyzet okait, következményeit. A mai, decemberi ülésre viszont meghívást adtunk át azzal, hogy tekintsük át együtt, hol tartunk az átalakítás folyamatában, milyen lépések, intézkedések várhatók 2012. elején.

Figyelemre méltó volt ezen a novemberi ülésen, hogy a jelenlévők igen keményen, de elfogultság nélkül mutattak rá a hiátusokra, a működési anomáliákra, s a kritikát önkritika is kísérte. Az elhangzottakról kommüniké kiadására is sor került, és a mai évzáró ülés programja lesz a beszámoló elhangzását követően, hogy folytassuk az előző ülésen megkezdett munkát. A hozzászólások feldolgozása, összegezése megtörtént, ennek alapján elkészült a MOTESZ állásfoglalása, amelyet az elnökség jóváhagyásával most a Szövetségi Tanács elé hoztunk. Az állásfoglaláson túl összegezzük a múltkori vita tanulságait és szeretnénk meghatározni azokat a feladatokat, amelyek a Szövetség és tagegyesületei együttműködésében – elsősorban a kommunikáció szintjén - segítik a nehéz időszak túlélését, az egészségügy különböző területein a változásokhoz, az új szabályokhoz való alkalmazkodást, a hibák és hiányosságok feltárását stb.. Az oktatás, a felelősségbiztosítás, a kiszámíthatóság, a stabil intézményrendszer, a foglalkoztatás, humán erőforrás utánpótlás, a szakdolgozók helyzetének javítása, a korszerű munkafeltételek megteremtése, a gyógyszerkérdés anomáliáinak megoldása stb. ezek mind olyan kérdések, amelyek szakmától függetlenül minden társaságunkat és azok tagjait, valamennyiünket súlyosan és érzékenyen érintenek, ezért azt gondoljuk, hogy az összefogás a célok azonossága okán eredményes lehet.

Szakmai bizottságok munkája

Amint azt az előzőekben már említettük, szakmai bizottságaink közül a szakmapolitikai és finanszírozási bizottság, valamint a képzési és tudományos bizottság vett részt rendszeresen a jogszabálytervezetek véleményezésében.

Rehabilitációs szakbizottságunk a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatójának részvételével tartott ülést az év első felében, és olyan koordinációs bizottság létesítését javasolta, amelynek összetétele az egészségügyi, szociális, munkaügyi és oktatás részéről, valóban átfogó rehabilitációs feltételeket teremthetne Magyarországon Az erre vonatkozó javaslatunkat eljuttattuk miniszter úrnak és az egészségügyért felelős államtitkár úrnak. Államtitkár Úr – 2011. november 10-én kelt válaszlevelében – a következőket írta: „A MOTESZ Rehabilitációs Munkabizottságának javaslatát, mely szerint egy koordinációs testület létrehozását javasolja, köszönettel megkaptam. A javaslat vonatkozásában a Szakmai Kollégiummal közösen kialakított álláspontunk az, hogy a Szakmai Kollégium tagozatainak és tanácsainak alapvető feladata az, hogy szakmai kérdésekben, koncepciók kialakításában szakmaközti egyeztetés és konszenzusos döntés-előkészítést végezzen valamennyi szakmai területen, ideértve a rehabilitációt is. A fentiek alapján köszönettel vesszük azt a felajánlott segítséget, amelyet a MOTESZ a megkeresésben felajánlott. Természetesen, amennyiben a szakmai koncepció kialakítása ezt szükségessé teszi, mindenképpen élni fogunk a további konzultáció lehetőségével.”

E választ úgy értékeljük, hogy Államtitkár Úrnak nem volt módja arra, hogy a levelünkben leírtakat igazán értelmezze, ezért e keretek között is hangsúlyozzuk, hogy a MOTESZ szakmai társaságai természetesen változatlanul rendelkezésre állnak szakmai kérdések tekintetében.

 

Intézményi kapcsolatok

Szövetségünk több mint egy évtizede írt alá együttműködési megállapodást a négy orvosképzést folytató egyetemmel. E megállapodások korszerűsítését, a jelen igényeihez való alkalmazását határoztuk el. Elsőként a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumával, ez év februárjában kötöttünk új, korszerű, tartalmában napjaink aktuális feladataihoz és céljaihoz illeszkedő együttműködési megállapodást. Az ünnepélyes aláírásra Debrecenben, a Kapcsolat Napja rendezvénysorozat részeként került sor. Hasonló megállapodások megkötését tervezzük a közeljövőben a pécsi és a szegedi intézményekkel.

A Semmelweis Egyetemmel 1998-ban megkötött megállapodással kapcsolatban partnerünknek az volt a véleménye, hogy azon nem szükséges változtatni. E megállapodás keretein túl viszont a Semmelweis Egyetem Alumni Irodával – az Iroda megkeresése nyomán - az elmúlt év folyamán kialakult egy rendszeres, operatív kapcsolat és együttműködés.

 

Nemzetközi tevékenység

Nemzetközi munkánk ugyancsak a takarékosság jegyében zajlott, s elsősorban az UEMS és az UEMO szervezetében folyó munkában tudtunk részt venni, mivel e két szervezet vezetésében magyar szakemberek vesznek részt, ezért a Szövetség számára nem jelentett külön anyagi terheket a szervezetek közgyűlésein, egyéb programjain való részvétel finanszírozása.

Részt vettünk azonban 2011 februárjában a Német Orvosi Kamara 35. interdiszciplináris fórumán, amely olyan fontos témaköröket tárgyalt, mint

- A géndiagnosztika fejlődése, annak etikai, jogi kérdései és a géndiagnosztikai törvény

- Új diagnosztikus lehetőségek a mikrobiológiában

- Az orvos-beteg kommunikáció kérdései

- A ritka betegségek diagnosztikája

- Az égési sérülések új ellátási rendszere

- Autizmus

- A német orvosszervezetek elmúlt 100 évi története

A fórumon 12 ország delegációi képviseltették magukat, a konferenciát Dr. Frank Ulrich Montgomery, a Kamara akkori alelnöke, jelenlegi elnöke nyitotta meg, ill. zárta be. Sajnos egy szomorú eseményről is be kell számolnunk: a közelmúltban elhunyt Prof. Dr. Jörg-Dietrich Hoppe úr, a Német Orvosi Kamara korábbi elnöke, akinek köszönhetően közel negyedszázados együttműködési kapcsolata van Szövetségünknek, hiszen 1988. óta partnerünk – a MOTESZ nemzetközi kapcsolatai között elsőként - a Német Orvosi Kamara. Az elmúlt évtizedekben a két szervezet gyümölcsöző együttműködése elsősorban a Hoppe professzor úrral kialakult rendkívül szívélyes, baráti kapcsolatnak volt köszönhető. Bizonyára emlékeznek, hogy Professzor úr személye és munkája iránti tiszteletünket és elismerésünket 2006-ban, a MOTESZ fennállásának 40. évfordulója alkalmából MOTESZ Díj kitüntetéssel fejeztük ki.

Az imént említett fórumon is részesei lehettünk a szívélyes fogadtatásnak, a baráti légkörnek, amely a magyar delegátus felé megnyilvánult.

 

Kétoldalú kapcsolataink közül pedig kínai partnerszervezetünk, a CMA delegációjának látogatása volt olyan fontos esemény, amelyről a beszámoló keretei között számot adunk.

UEMS – Szakorvosok Európai Uniója

Az UEMS-ben két cikluson keresztül – Dr. Magyari Zoltán főorvos úr személyében – magyar alelnöke volt a szervezetnek, s mivel az alapszabály két egymást követő ciklusra engedélyezi a tisztségviselő választást, Magyari dr. mandátuma lejárt, a 2011. októberi közgyűlés új tisztségviselőket választott. Nem szűnt meg azonban a szoros kapcsolat , mert – a nemzetközi szervezettel kötött szerződés alapján – részt veszünk a nemzetközi továbbképző rendezvények akkreditációjában.

UEMO Általános Orvosok Európai Uniója

Az UEMO 2011-től magyar elnökség irányítása alatt működik. A magyar elnökség első évében sikeres budapesti közgyűlés zajlott le, amelyen részt vett az EU egészségügyi biztosa, John Dalli úr is, aki a közgyűlésen elhangzott előadásában kiemelte: azon dolgozik, hogy a pénzügyminiszterek és az egészségügyi miniszterek Európában megértsék, az egészségügyre fordított pénz befektetés, hiszen a nemzetek gazdaságának fejlődése csak egészséges polgárokkal lehetséges. A nyitó ülés vendége volt Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr, Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, valamint Dr. Páva Hanna helyettes államtitkár is.

Az őszi ülés november 11-12-én Torinóban zajlott le, ahol a résztvevők elismeréssel szóltak a magyar elnökség első évi munkájáról. Ez az ülés volt a magyar elnökség első évének záróülése.

A szakmai program gerincét az EC Professional Recognition Directive revíziójának témája tette ki. Az UEMO tagsága jóváhagyta az európai orvosszervezetek (EMO) közös állásfoglalását a direktíva fő pontjaira vonatkozóan, amelyben a szakember mobilitás és a betegek biztonsága képezik a prioritást. Az UEMO összeállított egy állásfoglalást a háziorvostan szakképesítés elismertetése érdekében, amelyhez kéri a többi EMO jóváhagyását.

Két projektben partnerként nyert finanszírozást az UEMO magyar elnöksége. Az egyik (SMART) a háziorvosok informatikai gyakorlati alkalmazások használatának kutatásáról szól 31 ország háziorvosainak bevonásával, a másik (TELL ME) a járványos időszak során történő kommunikáció kutatását célozza. A magyar elnökség hasznos lépéseket tett új tagok bevonására is.

Szövetségünknek ebben az évben sem volt arra lehetősége, hogy azokban a nagy nemzetközi orvosszervezetekben, ahol több évtizede folyamatos a tagsági viszonyunk, részt vegyünk a közgyűléseken, vagy egyéb rendezvényeken, mert kritikus pénzügyi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy akár 1-1 személyt is delegáljunk ezekre a programokra.

 

Bilaterális kapcsolatok

Ez évben sajnos a Német Orvosnapok rendezvényein való részvétel is elmaradt részünkről, ami azért is sajnálatos, mert rendkívül sok hasznos információt volt alkalmunk szerezni a korábbiakban a német egészségügyi rendszer működéséről, az orvosképzés jellemzőiről stb. Ezeket az információkat ezúttal csak közvetve, elektronikus úton tudtuk, tudjuk beszerezni.

Kétoldalú kapcsolataink között kiemelkedő helyet foglal el a Kínai Orvosszövetséggel (CMA) folytatott együttműködés. Ez év augusztusában – a közösen elfogadott munkaterv alapján – kínai partnereink látogattak hozzánk. A tervezettnél rövidebb látogatás során a 4 fős delegációval áttekintettük az együttműködés kereteit, vázoltuk a jövőre megújítandó együttműködési megállapodás tartalmát, a módosításokat és az új elemeket a közös munkában. A delegáció tagjai számos értékes információt osztottak meg velünk az együttműködés hatékonyságára, a kapcsolatépítés bővítését illető, a Kínai Orvosszövetség által elvárt eljárási rendre vonatkozóan. Pontosan megfogalmazták, hogy egy-egy intézmény vagy társaság kapcsolat-felvételi szándéka kínai intézményekkel vagy társaságokkal csak a két szövetség, tehát a MOTESZ és a CMA közvetítésével lehet eredményes, kínai partnerünk kéri az együttműködési területek témák és módok konkrét meghatározását és azt is, hogy milyen – kölcsönös – előnyök várhatók az együttműködés megvalósításából. A tárgyalások során megismerhettük, hogy a következő ötéves tervezés időszakában Kínában mely területek élveznek prioritást az egészségügy megoldandó feladatai között.

A delegáció hasznos és emlékezetes látogatást tett a Pécsi Tudományegyetem néhány intézményében, valamint a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnökénél. Az elmúlt hetekben kínai partnerünk tájékoztatást adott számunkra működésük korszerűsítéséről, nevezetesen arról, hogy a korábbiakban ötévenként tartottak közgyűlést, évenként csak az egyes szubspecialitások tárgyalták meg aktuális feladataikat és eredményeiket, 2012-től azonban a CMA évente rendezi meg a teljes szövetséget érintő éves ülését. Első ízben erre 2012. január 7-én kerül sor, a rendezvény – amelyre Szövetségünk is meghívást kapott – fő témája: A CMA szerepe Kína egészségügyi reformjában. A téma azért is izgalmas, mert a CMA elnöke - aki egyben Kína egészségügyi minisztere is – tart előadást e tárgyban, továbbá napirendre kerül a kínai egészségügy rendszerén belül az alapellátási rendszer, a gyógyszerfejlesztés stratégiája, orvosi etikai kérdések stb.

 

REHA Hungary

Ahhoz, hogy egy közel két évtizede ápolt és gondozott program és célkitűzés életben maradjon és megőrződjék – közvetlenül a szakemberek, de rajtuk keresztül a betegek számára is – elegendő néhány kiváló szakember lelkes és következetes munkája, tenni akarása. Ennek köszönhetően 2011-ben is megrendezhettük a REHA Hungary szakmai programját, három – továbbképző rendezvényként minősített – interdiszciplináris fórum formájában.

 

A szakmai programok vezetői Dr. Bálint Géza professzor úr, Dr. Berényi Marianne főorvos asszony és Dr. Hamvas Antal tanár úr voltak, akiknek ezúton is köszönjük munkájukat. Akinek elsősorban köszönhető, hogy a programok ez évben sem maradtak el, Dr. Katona Ferenc professzor úr, aki rendkívüli aktivitással, következetességgel, a rehabilitáció ügye iránti elkötelezettségét ismét példaként mutatva számunkra, dolgozott azért, hogy a REHA Hungary szakmai anyagai folyamatosan megőrződjenek a szakma számára és talán egy olyan időre, amikor a laikus közönséget is meginvitáló, a korábbiakhoz hasonló, nagyszabású program keretében adhatunk terepet a rehabilitációs szakma megjelenítésének.

A három rendezvény a következő rehabilitációs témaköröket ölelte fel:

Bizonyítékokon alapuló fizioterápia az orvosi rehabilitációban 

A látás, a hallás és az agyműködés fejlődésének kapcsolatai a gyógypedagógiával

Az inkontinencia korszerű terápiája

Interdiszciplináris fórumok

Interdiszciplináris programunk további rendezvényei:

2011. január 28. Hol szüljünk a 21. században: Kórházban, születésházban, otthon?

2011. június 10. Hüvelyi szülés vagy császármetszés: a XXI. század szülészeti dilemmája.

A szülés témakörében szervezett mindkét program kiváló előadásai, a résztvevők rendkívüli aktivitása jelentős sajtóérdeklődéssel is párosult, amelyet az otthonszüléssel kapcsolatos jogszabály létrejötte és a fórumok rendezésének idején nagy sajtónyilvánosságot kapott ügyek is indokoltak.

2011. április 2. A „Hevesi György” Orvostudományi Nukleáris Társaság önálló rendezvénye-ként zajlott a „A PET/CT 6 éve hazánkban - eredmények, problémák, tervek - Múlt, jelen, jövő" címmel.

2011. november 3. HIV/AIDS 2011. – Orvosi teendők a manuális szakmák szemszögéből – a téma már harmadik éve kerül napirendre interdiszciplináris továbbképző program keretében.

2011. november 25. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásokat fogalmazott meg a koszorúér eredetű, agyi károsodást okozó és perifériás érbetegségek kockázatának becslésére, megelőzésére és kezelésére.

 

Kongresszusszervező munka

A MOTESZ Kongresszusszervező Irodája a korábbi évekhez hasonlóan sikerrel teljesítette megbízatásait. Sajnos a gazdasági válság ez évben is megmutatkozott a kiállítók aktivitás csökkenésében, a kongresszusi résztvevők csökkenő számában, s mindez negatívan befolyásolta a gazdasági eredményeket. Ugyanakkor az Iroda kapacitása, a munkatársak szakmai hozzáértése lehetővé tette volna a kapott megbízásokon felül is rendezvények megszervezését, azonban tagtársaságaink részéről a vártnál kevesebb megrendelés érkezett.

2011-ben lezajlott rendezvényeink:

V. Hámori Artur Belgyógyászati Napok 2011. március 25-26.

eTwinning Conference 2011. március 31-április 2.

UEMO közgyűlés 2011. június 1-4.

XIX. Országos Szülésznői Konferencia 2011. június 2-4.

Magyar Szemorvostársaság 2011. évi Kongressszusa 2011. június 16-18.

10th Congress of the European Association for Clinical

Pharmacology and Therapeutics (EACPT) 2011. június 26-29.

Fiatal Hypertonológusok Aesculap Mesterkurzusa 2011. szeptember 23.

Magyar Nephrologiai Társaság XXVIII. Nagygyűlése 2011. október 27-29.

Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság XXXIV.

Kongresszusa 2011. november 9-12.

Magyar Balneológiai Egyesület 2011. évi Nagygyűlése 2011. november 18-20.

Magyar Hypertonia Társaság X. Nemzetközi Továbbképző

Kurzusa 2011. november 30.

Magyar Hypertonia Társaság XIX. Kongresszusa 2011. december 1-3.

Magyar Szemorvostársaság Retina Szekció Kongresszusa 2011. december 2-3.

 

Kommunikáció

Kommunikációs tevékenységünk a korábbi évekhez hasonlóan részben a szövetség web-oldalán, részben a társaságokhoz eljuttatott körlevelek formájában zajlott, és 2011-ben két alkalommal sikerült megjelentetni a MOTESZ Magazint. A második megjelenés néhány napon belül várható. Az anyagi lehetőségek ennyit engedtek számunkra ebben az évben.

Az információ-nyújtásnak a hírlevél, ill. a társasági elnökök, főtitkárok számára eljuttatott körlevél a legtöbbet használt eszköze, így ezen az úton juttattunk el interdiszciplináris fórumokra szóló meghívókat, a MOTESZ Magazin elektronikus változatát, pályázati kiírást, az egészségügy helyzetével kapcsolatban kiadott kommünikét, tájékoztatást a civil törvény várható változásáról stb.

Ami a tagegyesületek és a Szövetség közötti kommunikáció javítását illeti, e területen történt előrelépés. Elfogadva a jogos kritikát, kezdeményeztük, hogy a társaságok és a Szövetség vezetése közötti kapcsolatépítésre, szorosabb kapcsolattartásra az Elnökség, valamint a Tanácsadó Testület tagjai - az általuk megjelölt társaságokkal, azok vezetőivel – közvetlenül vegyék fel a kapcsolatot, vegyenek részt a társaságok különböző rendezvényein, s a közvetlen információcsere, személyes részvétel és beszélgetések garanciái lehetnek a hatékonyabb együttműködésnek, a közös célok megfogalmazásának. Örvendetes, hogy ez az együttműködés elindult, a módszer működőképes, reményeink szerint a jövőben kiteljesedik és megvalósul a kívánt cél, a társaságok és a Szövetség szorosabb együttgondolkodása, a párbeszéd akár a napi munka szintjén is.

 

Gazdálkodás

2011. évi életünkre, tevékenységünkre a rendkívül drasztikus takarékossági intézkedések erőteljesen hatottak. Akik gyakorta megfordulnak a Szövetség hivatalában, azok tapasztalhatták, hogy a második félévtől kezdődően a Hivatal a korábbiakhoz képest fele nagyságú területen működik. Természetesen ez együtt járt bizonyos mértékű létszám-leépítéssel, átszervezéssel és jelentős gazdasági megszorításokkal is. A nyár folyamán lebonyolítottuk a költözést, kisebb területen és kevesebb létszámmal folytattuk a működést, amelyet megelőzött egy iratrendezési, irattározási, selejtezési munka, hiszen a felére csökkentett területet kellett alkalmassá tennünk a napi munkavégzésre.

Amint az a beszámoló elején elhangzott, a 2011-es év a túlélésről szólt. Túléltük, eddig, a MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda támogatásával. A jövő évre vonatkozó prognózis azonban számos nyitott kérdést tartalmaz, hiszen a jövő évre is csak egyetlen bevételi forrásunk – a tagszervezetek által befizetett tagsági díj – maradt. A Kongresszusi és Utazási Iroda működése pedig szintén tagtársaságainktól, az általuk adott megbízásoktól, kongresszusszervezésre adott megrendeléseiktől függ.

Mind emellett, a túlélésen kívül van egy másik jellemzője is az elmúlt évnek, mégpedig az, hogy a MOTESZ fennállásának 45 éves jubileumát ünnepli idén. Jóllehet, ez nem kerek évforduló, mégis figyelemre méltó, hogy ebben a gyorsan változó világban immár 45 éven keresztül bizonyította létének fontosságát, szükségességét, hiszen nincs még egy ilyen szervezet az egészségügy területén, amely 

- nem törvény által diktált feladatok végrehajtására, hanem a tagok önszerveződése alapján,

- más szervezeteknek, intézményeknek nem alárendelten,

- a tagok által alapszabályban meghatározott célok érdekében létrejött,

- az orvosszakma minden területét felölelő, az ország valamennyi megyéjében, régiójában működő gyógyítók, kutatók, oktatók által létrehozott szakmai társaságok szövetségeként működik.

Tagjaink között vannak nagy múltú, még a 19. században megalakult szakmai, tudományos társaságok, és vannak a közelmúltban létrejött, egy-egy szubdiszciplína, szakmai specialitás minél magasabb színvonalon történő művelésének elősegítése érdekében alakult társaságok, számosan közülük - a Szövetséghez hasonlóan – létükért, fennmaradásukért küzdenek, és csak elvétve akad egy-egy szervezet, amely úgy döntött, hogy megszünteti tevékenységét.

 

Azt gondoljuk, hogy a számtalan nehézség és az egészségügy válságos állapota ellenére is szükség van és szükség lesz arra, hogy a Szövetség, a szakmai szervezetek betöltsék hivatásukat, hozzájáruljanak az orvostudomány fejlődéséhez, a szakmai és társadalmi kapcsolatok fenntartásához, tagjaik támogatásához, és e szervezeti forma felhasználásával is tegyenek azért, hogy a magyar egészségügy - a benne dolgozó szakemberekkel egyetemben - megkapja azt a társadalmi, erkölcsi és anyagi elismerést, amely hosszú idő óta nem volt része életének, működésének. Ehhez kívánok Önöknek, magunknak nagyon sok erőt, jó egészséget.

 

Budapest, 2011. december 6.

Prof. Dr. Ertl Tibor

a MOTESZ elnöke